5. fejezet - Álom vagy valóság?

Megint nem bírtam kivárni a határidőt.. és már készül a 6. fejezet is :) Jó olvasást! 

5. fejezet

Álom vagy valóság? 

Három nap telt el az óta hogy, éjszaka Jevvel repültem a város felett.. Azóta nem hallottam róla se álmomban se a való életben. Bár mostanában eléggé összekuszálódott ez a kettő nálam. Magnus meglátogatott ma és azt mondta nem akar itt hagyni, a Klávé meg menjen a pokolba. Miután elmondtam neki vagy ezredszer hogy, semmi gond és ne legyen már ilyen apáskodó.. eddig is meg voltam egyedül, ez a pár nap már semmiség. A lelkemre kötötte, hogy tényleg amint lehet menjek utána.
Miután Magnus és Alec elment és Jev se adott hírt magáról elég szarul érzem magam.
Egész nap csak azon járt az agyam hogy, mi lehet Jevvel.. Történhetett vele valami? Vagy megtalálta azt amit keres...és így már nincs rám szüksége? Ohh..
Az egyik dobozomból amit még nem vitettem el New Yorkba, előkutattam egy könyvet majd letelepedtem a szobámba egy fotelba és elkezdtem olvasni.

"Zuhanást éreztem majd amikor kinyitottam a szemem az ágyamban találtam magam. Várjunk csak.. ez nem is az én ágyam.. Hol vagyok? Körbe néztem de egyáltalán nem volt ismerős a hely. Lekászálódtam az ágyról majd megindultam az ajtó felé. Közben szemügyre vettem a szobát is.. Hatalmas mennyezete van és valamikor régen fehér falai lehettek de most már erősen megszürkültek.. Az ablak a szobához képest nagyon kicsi és még egy vaskos sötétítő függöny is meggátolja hogy, a napfény utat törjön magának. Tudom hogy, álmodom de mégis reszketek.. Valami nem stimmel. Jev azt mondta ha az én álmom akkor tudom változtatni a körülményeket.. Itt semmi se változik. Akkor valaki más álmába csöppentem bele.. Talán Jev?! 
- Ahh - nyögtem egyet miközben kifeszítettem az ajtót mert olyan nehéz volt hogy, alig bírtam vele. Magamban közben egyre csak imádkoztam hogy, miatt álmodom most ezt.
- Jev..? - kérdeztem halkan amikor kiléptem a folyosóra. Mivel mindkét irányba ugyan olyan látvány fogadott így az ösztönömre hagyatkozva elindultam jobbra. Egyre csak füleltem de semmit sem hallottam. Egy ideje már sétáltam a folyosón közben sorban próbáltam kinyitogatni az ajtókat amik mellett elhaladtam de mindegyik zárva volt. 
Tudom hogy, nem eshet bajom de egyszerűen nem tudok megszabadulni a rossz érzéstől.. Valami akkor se stimmel. 
- Tessa? - hallottam Jev döbbent hangját majd őt is észre vettem ahogy a folyosó padlóján ül a falnak dőlve. 
- Jev! Mi.. - kezdtem de nem fejeztem be. Közben közelebb értem hozzá így már nem burkolózott annyira árnyékba. Csupa vér volt a ruhája, mellette volt egy penge és egy toll. 
- Angyalom.. ugye álmodom? Vagy meghaltam? - kérdezte majd elmosolyodott. Nem bírtam megszólalni csak lassan oda sétáltam hozzá és letérdeltem mellette. 
- Álmodunk, mindketten.. Jev mitörtént? Ez a te álmod.. - válaszoltam neki halkan majd jobban szemügyre vettem. Nem láttam rajta sebet. A felsője ugyan elvolt szakadva, de úgy látom nem az ő vére. 
- Igen az enyém.. bár ha úgy vesszük ez nem is annyira álom.. eléggé.. öhhm.. szétcsúsztam, de kifejezetten emlékszek hogy, a valóság se sokkal jobb. - mondta még mindig mosolyogva majd a kezem után tapogatózott. A mozdulata esetlen volt, mintha nem lenne ura teljesen magának. 
- Mi az hogy, a valóság se sokkal jobb? Jev mi folyik itt? Mondd el most azonnal hol vagy és oda megyek hozzád! Hallod Jev! Hol vagy?! - kérdeztem tőle miközben a kezét szorongattam. Láttam hogy, hatalmas erőfeszítésbe kerül neki rám koncentrálnia de sikerült neki.
- Öhhm.. A régi intézetben vagyok.. Ahol te is éltél Angyalom.. Emlékszel még rá? - kérdezte. Éreztem hogy, egyre gyengül a szorítása."

Az ismerős zuhanás után a saját szobámban voltam. A takaró az ágy mellett landolt a földön, a lepedő szét volt gyűrve. Ilyen álom után nincs is min csodálkozni..
Villám gyorsasággal öltöztem fel és már rohantam is az ajtóhoz.
Gondolatban végig mentem London térképén majd örömmel állapítottam meg hogy, a régi intézet épülete alig pár saroknyira van tőlem. Futás közben küldtem egy üzenetet Magnusnak hogy, baj van és valószínű én is belekeveredek. A régi intézetbe tartok épp és hogy, ha tud azonnal jöjjön ide. Portált ugyan csak a Klávé engedélyével lehet nyitni vagy az aktuális város intézet vezetőivel de mivel ez vészhelyzet kétlem hogy, Magnus törődni fog a formaságokkal.. Ő is azt az elvet követi amit én, könnyebb bocsánatot kérni mint engedélyt.
Döbbentem torpantam az ismerős térre érve ahol a régi Intézet állt. Tudtam hogy, évekkel ezelőtt bezárták és máshol van a mostani Intézet de a látvány ami fogadott szíven ütött. A régen gyönyörű templom most enyhén szólva is omlásveszélyesnek tűnik és a hozzá tartozó macskaköves tér felett már a növény lett az úr.
A kapun könnyen átjutottam már rég nem védték Árnyvadászok. Megacéloztam magam majd felszaladtam a lépcsőn és neki vetettem magam a hatalmas fa ajtónak ami nehezen de megadta magát a nyomásnak és kitárult előttem. Mivel fogalmam se volt a sok közül melyik folyosón találom Jevet így a lépcsőt választottam és elindultam felfelé utána pedig jobbra. Az álmomban is szerencsét hozott a megérzésem..
A folyosó falain ugyan ott voltak még a boszorkányfények a tartóikban de már rég nem égtek. A földön találtam egy fáklyát majd kis ügyeskedés után a felsőmből letépett anyagcsíkkal és varázslattal sikerült világosságot csinálnom. Különleges vagyok de mi haszna ha semmi értelmesre nem tudom használni...?! Miközben átkozódtam magamban, hogy mennyire nem érek semmit a képességemmel, kiabálást hallottam.
- Mit képzeltél, hogy csak úgy hagyom hogy, kicsússz az irányításom alól? Ugyan Folt ennél okosabbnak gondoltalak.. - kiabálta egy női hang majd elnevette magát. Nem tudom ki ez de kiráz tőle a hideg.
Kioltottam a fáklyám hogy, feltűnés nélkül közelebb jussak a sötétségben. A falhoz lapulva közlekedtem, amennyire tudtam gyorsan mentem de mivel nem akartam zajt csapni így nagyon kellett koncentrálnom.
Ekkor megint megszólalt az előbbi nő de most valami olyan nyelven amit nem értettem. Összerezzentem mert bár nem értettem mit mondott, megpillantottam ahogy Jev előtt guggol a folyosón és a felsőjénél fogva tartja őt. Megálltam és erősen gondolkozni kezdtem hogy, mit csináljak..
Francba! Az álmomban csak Jev volt.. és megint úgy cselekedtem hogy, nem készültem fel.. Tessa te idióta! Ez a nő támadta meg Jevet.. egy angyalt.. az angyal erős nem?! Akkor meg hogy..? Démon lenne? Vagy ő is angyal?
Figyeltem ahogy a nő lassan feláll és besétál a folyosó másik felén lévő szobába és hangosan bevágja maga mögött az ajtót. Villám gyorsasággal Jev mellett voltam és megérintettem az arcát mire kinyílt a szeme és mikor rátalált az arcomra olyan rémület ült ki az arcára mint egy kis gyereknek.
- Tessa mit keresel itt? Most azonnal tűnj el innen! - suttogta Jev majd próbált felállni de nem jött össze neki és egy nyöszörgés kíséretében vissza csúszott a földre.
- Még hogy, mit keresek itt? Az álmodban voltam és megijesztettél.. Mi történt Jev? Hol sérültél meg? - kérdeztem tőle ijedten majd megfogtam a karját és átraktam a nyakamon hogy, így feltudjam segíteni. Mivel alig állt a lábán így majdnem az egész testsúlyát nekem kellett megtartanom és rogyadoztak a lábaim de magabiztosan megindultam vele a kijárat felé.
- Hova hova drágáim? - kérdezte a női hang a hátunk mögül majd hatalmas ütést éreztem hátulról és megszédülve térde rogytam Jevvel együtt a padlón. Kellett pár másodperc hogy, összeszedjem magam és a hang irányába tudjak fordulni. Amit láttam elállt a lélegzetem. Gyönyörű nő állt előttem és fenyegetően egy tőrt forgatott a kezében.
- Ki maga? - kérdeztem tőle magabiztosan miközben meglepődtem magamon hogy, nem remeg a hangom. A fejem iszonyatosan zúgott, a vérem a fülemben lüktetett a szívem pedig úgy dübörgött hogy, félő volt ki akar jönni a mellkasomból. Jevre pillantottam aki most fordult meg, így egymás mellett térdeltünk. Nem nézett fel csak a kezem fogta meg és megszorította.
- Nem értem mért kéne elárulnom hogy, ki vagyok de lásd milyen kegyes vagyok.. Isabella a nevem. Szóval most hogy, bemutatkoztam elárulnád nekem hogy, mégis hova tartasz az én Foltommal? - kérdezte mézes mázos hangon majd a falnak dőlve vizslatni kezdett.
- Nem.. Vagyok.. a te Foltod. Amúgy is.. rég nem használom ezt a nevet! - nyögte Jev minden szó után szünetet hagyva. Látszott az arcán hogy, hatalmas fájdalmai lehetnek. Jézusom.. mit művelhetett vele ez a szörnyeteg?
- Engem hidegen hagy kinek a Jeve de nem hagyom hogy, megölje és most elmegyek vele. - mondtam neki már majdnem üvöltve majd felálltam. Jev keze a bokámra csúszott és azt szorongatta majd amikor elé léptem hogy, eltakarjam Isabella elől a keze halk puffanással lecsúszott a földre.
- Ohh, dehogy akarom én megölni. Csak megtanítom arra hogy, tisztelje azt aki nagyobb nála. - mondta Izabella majd mosolyra húzta a száját. Ez a dög biztos hogy, rajtam mulat..
- Nem érdekel a nézet eltérésük. Akkor sem bánthatja. - válaszoltam neki miközben kihúztam magam.
- Én nem akarlak bántani de úgy látszik könyörögsz érte... - mondta majd kinyújtotta a szabad kezét felém és ökölbe szorította. Ahogy ökölbe szorult Izabella keze a fejembe iszonyatos fájdalom nyílalt a szívem pedig úgy érezte magát mintha összenyomnák. Nem tudom mit csinál ez a nő de ezt nem bírom sokáig. Fájdalmamban térde estem majd elterültem a földön. Nem tudom mennyi ideig vergődhettem ott a földön de egyszer csak megszűnt az iszonyatos fájdalom. Kábán pillantottam fel.. Isabella közvetlen mellettem állt és mosolyogva nézett le rám.
- Kicsike boszorkánymester.. kevés vagy te hozzám édes. - mondta még mindig mosolyogva majd markolatig a mellkasomba szúrta a tőrjét. Nem fogtam fel mit csinált csak hideget éreztem.. minden kis porcikám fázott és melegségért könyörgött. Az agyam lelassult és ugyan hallottam hogy, Isabella beszél és mintha Jev kiáltását is hallottam volna de nem bírtam reagálni rá. A szemem elnehezült és a világ megszűnt körülöttem.

Forróságot éreztem. Végre nem fázok.. aztán rájöttem hogy, ez túl forró.. Próbáltam kinyitni a szemem de nem ment. Halványan érzékeltem hogy, puha dolgon fekszek. Egy ágy.. Várjunk hogy, kerültem ágyba? Hol vagyok egyáltalán? Éreztem ahogy valami hideg ér a homlokomhoz. Valaki borogatást rakott a homlokomra. Uhh de jó érzés..
Akárhogy próbálkoztam nem bírtam kinyitni a szemem. Semmim nem mozog. Megbénultam? Meghaltam? Ohh.. Jev.. mibe keveredtél? Mibe kevertél engem?
Kezdett megszűnni a takaró érzése a bőrömön és a hideg borogatást se éreztem már.. megint elájultam.

A gondolataim újra megtaláltak, a külvilág megint érzékelhetővé vált számomra.. és megint érzem a forróságot. Ahogy előbb most se bírtam mozgásra bírni egyik testrészemet se. De halk motoszkálást hallottam. Halványan tudatosult bennem hogy, egy ajtó nyílt ki és csukódott be halkan.
- Semmi változás? - hallottam meg Jev elkeseredett hangját.
- Semmi.. - válaszolt neki Magnus olyan megtörten ahogy már rég nem hallottam.
- Azért nem gyógyul mert angyalvér jutott a vérébe.. - mondta Jev halkan majd éreztem ahogy benyomódik a bal oldalamon a matrac és a kezébe veszi a kezem.
- Igen az a fő probléma. De amit az a nő csinált a fejével az is közre játszik... Nem tudok ellene tenni semmit, azt csak Tessy tudja legyőzni belülről.. - válaszolt Magnus morogva.
Próbáltam koncentrálni de a világ megint halványulni kezdett körülöttem és újra elnyelt a zsibbasztó sötétség.

Hirtelen iszonyatos fájdalom nyílalt a mellkasomba majd levegőért kapkodva akartam felülni de egy kéz szinte azonnal vissza nyomott a párnák közé. A szemem ugyan nyitva volt de annyira zsibbadt még az agyam hogy, egyszerűen képtelen voltam felfogni hol vagyok és mi van körülöttem és főleg hogy, ki az aki megakadályozott abban hogy, felüljek.
- Angyalom, nyugodj meg! - mormolta halkan Jev majd oda hajolt hozzám és gyengéden megölelt. Olyan boldogság öntött el hogy, végre eljutott az agyamig hogy, Jev van itt és főleg hogy, nincs semmi baja.
- Uhh.. nagyon fáj a fejem.. és a mellkasom. -  nyögtem neki majd mikor észre vettem hogy, próbál elhúzódni rémültem kaptam a keze után.
- Ne félj nem megyek el, csak leülök ide. - mondta majd maga mögé mutatott egy fotelra. Megráztam a fejem és meghúztam a kezét.
- Nem tudom hogy, jó ötlet-e ... nagyon gyenge vagy még.. - kezdte de addig húztam amíg végre leült az ágyra.
- Nem érdekel de nem engedem hogy, elmenj a közelemből... - suttogtam neki. Úgy éreztem ezek után belehalnék ha a szükségesnél távolabb lenne tőlem.. és úgy érzem a szükséges most az hogy, amennyire csak lehet közel legyen.
- Kérlek.. hozzád akarok bújni.. - suttogtam neki még mindig lesütött szemmel majd boldogan mosolyogtam rá amikor ledőlt mellém és gyengéden magához húzott.
- Annyira féltem... Angyalom.. annyira féltem hogy, meghalsz. Miattam.. - mormolta bele a hajamba majd a száját a homlokomhoz nyomta és egy puszit adott rá. Az egész testem bizsergett.
 Megint álmodom vagy ez a valóság? Annyira kába vagyok hogy, nem tudom eldönteni.. Akár melyik is... nem akarom hogy, véget érjen.